Annika akciója

A repedezett betonúton két kutya tűnik fel. Az egyik hófehér és hosszú szőrű, közepes termetű példány, a másik szőrzete rövid és fekete, termete jóval nagyobb és robusztusabb. Igen, igen, jómagam volnék a kisebbik, Phil barátom pedig a nagyobb darab. Ahogy meglátom az ódon kúriát, ínyem felhúzódik fogsoromról, ami a lemenő nap sugaraiban ezüstösen villan meg. Egy hosszú morgás után apró, nyugodt léptekkel indulok meg a ház felé. Hallom, ahogy a másik kutya mancsai ütemesen dobolnak a járdán az enyéim után. Remek. Legalább egy valakiben bízhatok.
És hogy honnan tudom, hogy jó helyen járok? A dinasztiámnak jók a forrásai.... egész pontosan a belvárosból van az informáéció, és még pontosabban egy antikváriumból. Tovább nem ragoznám. Tehát célunk felé baktatunk, nem félve a ránk leselkedő.... nos,cirmos kis vámpíroktól.
Mikor az ajtóhoz érek, tüzetesen végigmérem. Igen, van egy csengő fentebb, de nem hiszem, hogy arra kinyitnák az ajtót. Egyrészt hülyék lennének, másrészt pedig vagy alszanak még, vagy most vakarják ki az álmot a szemükből. Tehát egy jól irányzott fejmozdulattal a kilincs felé bökök kis társamnak, aki elég magas ahhoz, hogy rácsimpaszkodjon, és kifordítsa a helkyéből. Pazar, bent is vagyunk.
A hall már egy kicsit barátságtalanabb, mint az odakinti légkör. Visszaalakulok emberré, jelezve Philnek, hogy ő marad, ahogy van. Az ajtót nyitva hagyom, amíg világosság van, jól jöhet.
Sehol egy lélek. Nem szeretem ezt, főleg egy vámpírlak esetében. Lassan lépegetek előre, és felszisszenek minden nyikorgó parkettacsík után.
Miért is vagyok én itt tulajdonképpen? Hát ez jó kérdés. Túl sok a szabadidőm, azért, más oka nem lehet. Sóhajtok egyet, aztán nagy levegőt veszek, és elordítom magam.
- Megmondaná valami, merre van valami kávé-gyanús ürge, Tonio?
Micsoda bánásmód. Egy animor vezető igazán megérdemelné, hogy ennél parádésabban fogadják. Csípőre tett kézzel várom, mik lesznek a fejlemények. Phil mögöttem ugrásra készen feszül meg.

A kúria tágas halljában nem akármilyen vendégek várakoznak arra, hogy valaki a vámpírok közül felfigyeljen a jelenlétükre. Jobb híján az egyetlen olyan lép a magas rangú animor és hű társa elé, akinek hasonló méreteket ölthet a büszkesége: Brian. A férfi azonban egyértelműen nem örvend nagy hírnek, mert hiába sétál le akármilyen elegánsan a hosszú lépcsősoron, nem győz meg és nem ijeszt meg vele senkit.
- Nocsak. Két állat.
Mosolya hideg, gunyoros. Arcán nem nyilvánul meg semmi, sem vélemény, sem bármi, amit a másik jelként foghatna fel.
- Mit akarsz? - kérdi megvetően a nőtől. Megérzi, hogy ő az erősebb. - Nem szokás csak úgy betörni a másik territóriumára, amikor az nem számít látogatókra.
Látszik, mennyire nem érti a helyzetet.
- Csakhogy ő megteheti, mert én is megtehettem. Igaz, fáj a szívemnek, hogy kísérőt is hozott... De egye fene, ő is a vendégszeretetünkben részesül!
Aki megszólal, az nem más, mint a félig kogombolt ingű, köntöst és öltönynadrágot viselő, lezser és elegáns Tonio de Nersacaey. Ő a másik lépcsőn jön, kezét finoman csúsztatja maga mellett a korláton.
- Üdvöz légy, Ann. Kit tisztelhetek a társadban?

Végre jön az inas. Oldalra döntöm a fejem, karjaim összekulcsolom magam előtt. Hmm..... anyád az állat.
- Bájos a szóhasználatod, kullancskám.
Felvonom a szemöldököm. A rideg és cseppet uvdariatlan stílusától a falba rerném a fejem. Hogy lehet valaki ennyire ostoba? Uram atyám....
Mielőtt válaszolhatnék neki valamit, egy másik kapcsolódik be a beszélgetésbe. Na, ezt már szeretem. Nem kell itt bújócskázni, kérem. Elmosolyodok, de ez csak egy pillanat erejéig hasonlít valami bájos darabra. Rögtön átcsap felsőbbséges életérzésem megtestesítőjébe, és visszafordulok az első vámpír felé.
- Tudod, hogyha be akarnék törni, akkor betörnék. És nem sötétedéskor. Kapisgálod, miről beszélek?
Gúnyos félkacajt hallatok felé. Érzem, hogy erős..... nem csak egy londíner, mint ahogy kinéz. De kit izgat ez? Visszanézek Nescafé felé, és megvonom a vállam.
- Őt csak a biztonság kedvéért hoztam. Egyébként meg hűséges jobb kezem, Phil.
Fejemmel a férfi-kutya felé bólintok, aki szorgalmasan morog az elsőnek érkezettre. Én magam is visszanézek rá.
- És ha megkérdezhetem, te mégis ki a franc vagy? Te már tudod az én nevem, de nekem még halvány fogalmam sincs a tiédről.
Gonosz tekintettel nézek rá. ha minden kötél szakad, valószínűleg egy elefánt bőrét nem tudja átharapni..... és a kis fegyverei se nagyon fogják. Hát, így járt a szentem.
Zavartalanul ülök le egy közeli kanapéra, és kényelmesen hátradőlök.
- Remélem nem baj, de hosszú volt iidáig az út, főleg az én kicsi mancsaimon.

- Takarodj innen, Brian! A hölgy minden bizonnyal nem kíváncsi a képedre, és ebben egyetértünk!
Tonio de Nersacaey határozott hango küldi el a másik vámpírt, miközben tekintetével egy pillanatra sem ereszti Annikát. Ahogy közelebb érne a lányhoz, megáll, a másik vendégre néz.
- Köszönettel venném, ha ő is visszaváltozik. Kerítünk nektek valami ruhát, erre Brian tökéletesen megfelel. Ugye nagyon segítőkész leszel, Biran, és egy percen belül kerítesz valamit?
A férfi lopva méri végig Annt. Igen, ez a test egyszer már volt a birtokában egy rövid ideig, és tetszene neki, a hiúságának meg az érzékeinek, ha a dologra újra so kerülne. De nyilvánvaló, hogy Ann nem ezért jött.
- Ann, megkérdezhetem, miért jöttél? Mi szél hozott? A látogatásod kedves és örülök is neki... Csakhogy meglepő.
A férfi leveszi az ingjét, a nő mellé dobja.
- Tessék. A sors az én eddigi ötszáz évem alatt még nem ismételte így önmagát, de semmi baj, a felsőtestem szereti a levegőt.

Meglepődök, mikor azt a Brian nevűt ilyen könnyedén söprögeti el Nescafé az útból. Nem volt ez egy kicsit merész? Na de mindegy, kaján vigyorral integetek Briankének, aztán sóhajtva nézek hátra Philre.
- Jólvan, alakulj vissza nyugodtan. De még mindig tarts be a szabályokat.
Jelzés értékkel abban az irányban, ahol nemsokára Phil visszaalakul, a szemem elé teszem a tenyerem, hogy lemaradjak minden izgalmas részről. A férfi még állati alakjában engedelmesen a kanapé mögé üget, ott alakul vissza. A bútor tökéletesen takarja övön alul minden porcikáját.
- Ügyes! Szép mentés.
A mellém dobott ingre nézek. Levegőzni, mi? Vagy csak feltűnési viszketegsége van, hát döntsük el szépen. Ekkor villan be, hogy éppen én vagyok az, aki betört ide, és most meztelenül ücsörög egy kanapén. Nagyot sóhajtok. Touché, jobb lesz felöltözni.
Felállok, magamra veszem az inget, aztán újra leülök előbbi helyemre. Elgondolkozva nézek a férfira, aztán megvonom a vállam.
- Hogy miért? Hmmm.... ez jó kérdés. Ha megtudod, esetleg engem is beavathatsz.
Angyalian ártatlan arccal nézek Toniora, aztán elnevetem magam kicsit. Hogy miért? Hát pont ez az, ma minden hülyeséget csinálok, minden ok nélkül.
- Lehet, hogy csak hiányoztál, és gondoltam meglátogatlak.
Lehúzom magam mellé a férfit, aztán csípőjén átvetem az egyik lábam, és az ölébe ülök. Oldalra hajtott fejjel nézek a szemébe.
- Vagy nem kellett volna? Csak hitegettél, pedig nem is akarsz látni többet?

- Igazából, Ann, nem sokan vagyunk ma. Ne zavartasd magad. A barátod se zavartassa magát, nyugodtan előjöhet. Ha gondolod...
A vámpír kigombolja a nadrágja legfelső gombját, jelezve ezzel, hogy kész ő is vetkőzni, hiszen mindent a vendégért, ahogy annak lennie kell. Legutóbb Annika is igen... Rendesn volt, igaz, akkor nem egy kastély közepén pucérkodtak. De miért is ne?
- Ha csak hiányoztam volna, azért nem lett volna muszáj őt is hoznod és jöhettél volna úgy, hogy kevésbé legyen feltűnő. Ha így van, persze, szívesen megmutatom a szobámat, hogy beszélgessünk kicsit... De van egy sanda gyanúm, hogy hamar visszatáncolnál. Ennyire nem vagy merész. Akkor inkább hazug. Vagy, egye fene, füllentős.
A vámpír ledobja magát a kanapéra a lány mellé, kezével végigsimít a ruhátlan combokon. Várj, hátha Ann elhúzódik vagy közelebb jön, neki mindegy, csak le akarja végre csekkolni látogatója szándékait. Elvégre is minden nő így működik. Csak a szájuk nagy, de amikor lépni kéne...
Habár Ann ezen a téren már bizonyított egyszer. Ha nem akarja is meggyőzhető...

Megrázom a fejem. Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy előjöhet, és elkezdheti rázni magát.
- Tudod, szeretem meghagyni a látványát az édes kameráinak, úgyhogy nem gondolom, hogy kijöhet.
Bocsánatkérően nézek fel Philre, aki látszólag egyáltalán nincs megsértődve. Ez a jó benne. Tökéletesen jól eljátszadozik embert alakítva minden hétköznap, és arra, hogy ilyesmiken megsértődjön, már energiája se marad. Vagy csak nem szereti vénasszonyoknak mutogatni magát. Hát ez is lehetséges.
Visszafordulok a vámpír felé, aki már is gombolkozni. Ez aztán az önbizalom! Egyik szemöldököm nagy ívben húzódik fel homlokomon, miközben beszélni kezd. Ejnye.... úgy látszik Nescafé nem érti, hogy nem minden vámpír olyan..... barátkozós, mint amilyen ő. Pedig elvileg jóval idősebb nálam, na de akkor felvilágosítom, ha már itt vagyok.
- Tudod, azért az nem teljesen úgy működik, hogy egy animor fogja magát, és bekopog egy vámpírfészekbe. Ennyi erővel főbe is lőhettem volna magam. De ha erődemonstrálni akartam volna, akkor se így jövök, úgyhogy nem értem, mi a problémád.
Megvonom a vállam, ahogy arrébb csúszik a kanapén, és keze a combomra vándorol. Igen, valóban van önbizalma. De én azért nem vagyok pornó csillag vagy mi a frász, még ha szokásom is kevés ruhában járkálni. Ez a lét átka, meg kell szokni és kész. Elkapom a kezét sajátommal, és a számhoz emelve finoman megharapom, közben tekintetem nem veszem le az arcáról.
- Ne haragudj, de a lakótársaidnak nem szeretnék jó napot szerezni... remélem megérted.
Egyik lábam magam alá húzom, a másikat pedig kinyújtom az ölébe, egy karomat a kanapé háttámlájára dobom.
- De ha gondolod, megmaszírozhatod a lábam, arra mindig vevő vagyok.
Lábujjaim egy pillanatra rossz helyre kalandoznak. Dobolok velük párat nadrágja cipzáros részén, majd tovasiklok velük, talpamat a távolabbi combjára fektetve.

- Bocsáss meg, de ma nincs kedvem az érzelmekhez.
A férfi felkapja a lányt és a szobája felé indul vele. Olyan erősen szorítja, hogy Ann sehogy sem bír szabadulni. Csak a szobája közepén teszi le, egyenesen ledobja az ágyra, két karjával megtámaszkodik fölötte.
- Viszont valami máshoz van. Mit felelsz?

* ittam, sorry *

Nincs kedve, igaz? Nem arról van szó, hogy véletlenül nincsenek is neki olyanok, csak egyszerűen ilyen napja van, hát persze. Én pedig a 10. átváltozásomkor Húsvéti nyuszi tudok lenni. Amint felkap, gúnyos hangon suttogok a fülébe.
- Csak nem bal lábbal kelt itt valaki?
Hátranézek, Phil tekintetét keresve. Mikor elkaom, kezemmel intek neki, hogy mehet, ha akar. Sok veszélyt már nem látok fenyegetőnek. A férfi csak bólint, és visszaváltozik a fekete kutyává. Megfontolt léptekkel indul el a kijárat felé, ekkor már nem nagyon látom, mert előre hladott lépcsőzési állapot áll be. Hümmögök egyet, és csak figyelmeztetés értékkel megharapom Nescafé fülét. Inkább én harapdáljam őt, mint fordítva.
Ahogy ledob az ágyra és fölém hajol, magasra húzom a szemöldököm. Kezdem úgy érezni magam, mint egy guminő. Mikor éppen kellek, felfúj, aztán leereszt és pápá a következő menetig.
- Áh, szóval házi kurvának jó vagyok, de feleségül nem vennél....
Kihívóan nézek rá. Persze..... sose szűrném össze a levet hivatalosan egy kullanccsal, de kíváncsi vagyok a reakciójára. Ha az megvolt, a választól függetlenül csúsztatom a kezema tarkójára, fejét közel húzva a sajátomhoz. A szájára apró csókot lehelek, aztán lenyomom magam mellé az ágyra, és a csípőjére ülök.
- Szóval, hogy is volt az a nadrággombolás?
Mellkasa fölé dőlök kicsit, egyik kezemet vállához emelem, és egyáltalán nem finomkodva karmolok végig rajta, egészen a nadrágjáig. Mikor odáig elérek, lehúzom a cipzárat, aztán ültömben felegyenesedek.
- Szóval mihez is van kedved? Bepótolni a múltkori elmaradt beszélgetést?

» Annika szirtje
» Annika lakása